Egész egyszerűen kivédhetetlen a mai fiatalok nevelésével kapcsolatban szót ejteni a digitális nevelés fontosságáról. Ugyanolyan fontos, mint az életre, tiszteletre, tudásra való nevelés. A nevelés célja mindenkor az életfeladatok megoldására való képesség elsajátítása, a helyes értékrend kialakítása.
A digitális, online élet pedig, ha akarjuk, ha nem, begyűrűzik az életünkbe és normálissá, természetessé, hétköznapi dologgá válik. Tilthatjuk, korlátozhatjuk részben vagy teljesen, kivédhetjük a használatát ideig-óráig a fiatalok életéből, de teljesen megszüntetni nem tudjuk. A telefon, a számítógép, a tablet, és a kütyük világa elnyeli őket előbb-utóbb.
Teljesen hétköznapi nekünk szülőknek is a használata. Miért tiltanánk, ahelyett, hogy a helyes használatát tanítanánk meg inkább? Tiltással még sosem értünk el semmit, nem oldottuk meg a feladatot, csak ideiglenesen.
Tóth Dániel pszichológus erre próbál meg rávilágítani 15 év kutatómunka után nemrégiben megjelent 2 kötetes könyvében, mely a Digitális nevelés címet kapta.
Ebben a műfajban nem olvastam még ennyire átfogó, mindent érintő, mindent tökéletesen összefoglaló, az összes kérdésemre választ adó könyvet, így nagyon örülök, hogy megszületett.
Szülőként kiemelten fontosnak tartom, hogy beszéljünk róla, olvassunk utána a témának, merüljünk el benne, mielőtt tiltanánk bármit is az online világgal kapcsolatban a gyermekünknek.
Dániel fő szakterülete az internet, a videójátékok és az okoskütyük világa, talán ezért tudott ennyire kompetens lenni a témában. Ahogy azért is, mert ő maga is édesapa, de a másik oldalon gamer is. Mondhatni kívülről-belülről is látja a rendszert, ismeri ennek a világnak minden vetületét. Ezért annyira hiteles, amit ír.
Remek példákat hoz játék és játék közötti különbségekre. Megmutatja a számítógépes játékok előnyeit is, mint ahogy az árnyoldalakra is felhívja a figyelmet, de könyvében megoldásokat is biztosít számunkra.
Tippeket ad, mire figyeljünk, hogyan tudunk változtatni, mit kerüljünk, mit engedhetünk meg gond nélkül és mit ne tegyünk semmiképpen sem, mert csak ellenállást váltunk ki vele.
A két kötet egyfajta kalauz az internet, a játékok és kütyük világához.
Nagyon átfogó képet mutat az egész jelenségről, ledöntögetve az ellenállásunkat a tabukat is számba véve, és a sztereotip, előítéletet is megszüntetve. Nagyon fontos kérdéseket feszeget a könyvében, így ebben a formában szerintem hiánypótló!
A könyv számomra egyik legnagyobb előnye, hogy szórakoztató, könnyen olvasható, mert interjús formában készült.
A kérdező jól irányítja a beszélgetést. Pont azokra a dolgokra kérdez rá, melyek bennem is felmerültek, szülőként. Jól felépített, minden dolgot összefoglaló, építkező formában megírt könyv, melyet jó szívvel tudok ajánlani bárkinek. Azt mondhatom, mindenkinek íródott.
Bátran olvassa el a könyvet valaki, ha szülő, nagyszülő, pedagógus vagy a témával kapcsolatban kérdőjelek vannak a fejében, esetleg előítélettel viselkedik a digitális világ bármelyik szegmensével kapcsolatban.
„A digitális nevelés újszülött kortól kezdődik, és felnőtt korig tart.”