Leírás
SZÓ SZERINT
SZEMELVÉNYEK A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT POLITIKAI BIZOTTSÁGA ÜLÉSEINEK JEGYZŐKÖNYVEIBŐL, 1986–1989
„A szerkesztői team rendkívüli feladatra vállalkozott, a válságban lévő szocialista rendszer lenyomatát, az átalakulás jeleit, a belső erjedés manifesztációit nem egyszerű megtalálni egy sokmillió karakternyi szövegkorpuszban. Az MSZMP PB ülésjegyzőkönyveinek a szószerinti vitát rögzítő hangfelvételei, és a legépelésükkel keletkezett szövegek nem mindennapi bepillantást engednek a politikacsinálás boszorkánykonyhájába.”
Germuska Pál
„A válogatás hiánypótló és közérdeklődést kiváltó szakmai anyag, hiszen számos olyan információ megtudható belőle, amelyek a rendszerváltást megelőző viszonyok között vagy titkosnak, vagy elhallgatottnak nevezhetők. A szerkesztés releváns módon igazodik a történelemtanításban elvárt problémaközpontú oktatás elméletéhez és gyakorlatához, hiszen a középiskolai felhasználás során ki lehet választani egy-egy témát, amit „mélyfúrás”szerűen körbe lehet járni.”
Kaposi József
„Jó ötlet volt a „fiatalokat” ilyen mértékben bevonni a források válogatásába, mert olyan részletek kerültek így be a kötetbe, melyek ezen korosztály érdeklődését nagy valószínűséggel felkeltik. Modellszerűek a szövegrészletek, jól illusztrálják nem csak a kort, a közeget, de szinte minden esetben a PB-tagok személyiségét is.”
Strausz Péter
Értékelések
Még nincsenek értékelések.