Polgár Zita:
Szárnyalni csak másokat emelve lehet

6800 Ft

Dedikált példány!

A könyvemmel, amelyet kezében tart az olvasó, ahhoz kívánok hozzájárulni, hogy a jövőben olyan emberek töltsenek be vezetői posztot, akik nap mint nap tiszta szívvel, józan ésszel és igaz tettekkel akarják szolgálni a rájuk bízottakat. Olyanok, akik tudják, hogy vezetőként szárnyalni csak másokat emelve lehet.

Készleten

Cikkszám: KMT-SZAK-6 Kategóriák: , Címke:

Leírás

Amióta az eszemet tudom, emberekkel foglalkozom, s a pályafutásom első tizenegy évét a versenyszférában töltöttem. Sikeres fejvadászból lettem vezető, és a romokból építettem fel, majd tettem szárnyalóan eredményessé egy országos hálózatban működő toborzás-kiválasztási csapatot. Néhány év alatt a piacvezetők közé kerültünk. Miközben ezen munkálkodtam, arra lettem figyelmes, hogy természetes módon érzem, mire van szükségük az embereimnek ahhoz, hogy igazi lelkesedéssel és elhivatottsággal dolgozzanak a közös víziónk megvalósulásán.

Ugyanakkor azt is láttam, milyen hatalmas károkat, valamint súlyos szervezeti betegségeket okoz a vezetői hitelesség hiánya: munkavállalók tömegei szomjazzák az olyan vezetőket, akik szolgálatnak tekintik ezt a rendkívüli küldetést, nem pedig öncélúan, hatalomvágyból cselekednek. Ez a felismerésem végül oda vezetett, hogy egy ponton teljesen kiábrándultam abból, amit ma „vezetésnek” hívnak, és a szeretett pályámat otthagyva végleg hátat fordítottam az üzleti világnak. Legalábbis ezt hittem. Nemrég azonban erős hívást éreztem arra, hogy megosszam a világgal a tapasztalataimat, és mindazt, ami a vezető hitelességét jelenti, beleértve azokat az érdemi cselekedeteket is, amelyekkel a csapatát eredményessé és elkötelezetté teheti.

A könyvemmel, amelyet kezében tart az olvasó, ahhoz kívánok hozzájárulni, hogy a jövőben olyan emberek töltsenek be vezetői posztot, akik nap mint nap tiszta szívvel, józan ésszel és igaz tettekkel akarják szolgálni a rájuk bízottakat. Olyanok, akik tudják, hogy vezetőként szárnyalni csak másokat emelve lehet.

További információk

Tömeg 450 g
Méretek 15 × 20.2 × 3 cm

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Polgár Zita:
Szárnyalni csak másokat emelve lehet” értékelése elsőként

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.