Leírás
Haagen Imre színművész harmadik vereskötete az Öröklételem. Koltai Róbert így ír róla: Játszottam a verseiddel, Imi!
Mégpedig azt, hogy fel-felcsaptam őket találomra bárhol és beléjük olvastam, csak úgy, kukucskálva. Kíváncsivá tett, hogy vajon így mit mondanak nekem. Aztán persze szépen becsülettel elolvastam őket, ahogy rendes olvasóhoz illik.
De a kezdeti játék mégis rádöbbentett valamire:
Ezek nem is versek!
Nem ám!
Hanem dalok!
Hallani lehet belőlük a zenét.
És ez bizony nem kis dolog…
A szerző gondolatai a kötetről:
Szeretem a mozaikszavakat. Az ötletességük szórakoztat, a többértelműségük pedig elgondolkodtat. De ez csak a cím. Ami talán jól foglalja össze a tartalmat. De mégis mire jó ez az egész? Mire jó, hogy a költő a saját lelkének homályos, olykor görbe tükrében felvillanó és onnan előhívott képekkel a zsákjában, egy valóságos önmarcangoló klavia-túrára indul az Olvasók hegyére? Minden költő nevében nem tudok nyilatkozni, csak a magam érzéseit tudom elmondani.
A vers megtart az úton, megtart a szakadék szélén és megtart önmagamban.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.