Barcs Kriszta: Utazás a lelked körül

3780 Ft

Pszichológiai ismeretek 7 éves kortól

Készleten

Leírás

„Hahó, hát újra itt vagyunk! A lélekmanók visszatérnek – remélem, hiányoztunk! Legalább egy icipicit?

Megbeszéltük egymás közt, hogy van még néhány titok, amiből igazán nem hagyhatunk ki benneteket, főleg azok után, hogy ilyen lelkesen olvastatok rólunk. Mert például itt van a Porondmester, na, róla végképp tudnotok kell! És persze akkor már muszáj megismernetek az Összekapcsoldát is, meg az Emlékek óceánját, és olyan csodás lenne, ha ti is kipróbálhatnátok az utazást a Belső béke felhőjén, meg a Tükröm-tükröm léghajón…

Mehetünk?”

Barcs Kriszta Így működik a lelked című gyerekeknek írt pszichológiai ismeretterjesztő könyve óriási sikert aratott az ifjú olvasók, szüleik és a szakmai közönség körében is. Sok ezren szerették meg a lélekmanókat, a gondolatsárkányokat és a többi társukat, akiknek a segítségével a bonyolult lelki folyamatok is érthetővé váltak, a nehéz érzések pedig megszelídíthetőkké. Szerencsére a szerzőnek bőven maradt még mesélni valója, így a folytatásban lelkünk újabb titkai tárulnak fel, amelyekről élvezetes beszélgetéseket folytathat az egész család. Barcs Kriszta játékos, szellemes szövegeit László Zsuzsi gyönyörű illusztrációi helyezik méltó keretbe.

További információk

Tömeg 592 g
Méretek 24,5 × 31 × 1 cm

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.