Keletkezéstörténet-Ébresztőmesék

Ébresztő!

Felhős éjszaka, kint fütyül a szél. Az ember ilyenkor jól betakarózik és örül, hogy még alhat. Egész addig, míg a következő pillanatban megszólal az ébresztő. Indokolatlanul korán és kellemetlenül.

De ez semmi ahhoz az érzéshez képest, hogy indulok felébreszteni egy háromévest, aki épp ráébredt, hogy az óvodába járás most már örökös része a hétköznapoknak, nem csak pár napnyi játszóházat jelent. Bebotorkálok a gyerekszobába, közben reménykedek, hogy valahogy sikerül vidáman felébresztenem.

Cheerleadernek kell ma lennem, hogy jókedvűen induljon oviba. Mindent bevetek. Megsimítom az arcát, halkan szólongatom. Mocorog, elfordul. Folytatom. Nehezen ébred és nyűgösen. Kicsit sírdogál, aztán az ovi öltözőjében megint, de a csoportban hamar megnyugszik.

Másnap felriaszt az egyébként kellemes ébresztő dallam a telefonomon.

A gyerekszobáig tartó tíz lépés alatt megnyugszom, elfogadom a sorsom. A lehető legkedvesebben és lágyan ébresztem. Először nem reagál, aztán ő is felriad, megijed.

Minden reggel újra próbálkozom, közben időnként a kistesó ébred előbb, de ő még apró baba, nem is kéne korán kelnie. Inkább apa ébreszti ilyenkor az ovist. A legjobban sikerült reggeleken mindenki bohóckodik, csiklandoz, cicának vagy harapós sárkánynak adja ki magát és játszik. Csakhogy ez sok időt elvisz.

Minden reggel más és mégis ugyanolyan. Felriadunk vagy szerencsés esetben az ébresztő előtt magunktól ébredünk és próbáljuk a háromévest jókedvűvé ébreszteni. És ha sikerül, a jókedve átragad ránk is.

Ezen a ponton laposodna el a történet, ha nem lennénk kitűnő bohócok és nevettetők.

Na jó, az is említésre érdemes, hogy biológus vagyok. Mert a bohóckodás már csak az ébren levő gyereknél hatékony, de odáig is jó lenne úgy eljutni, hogy senkinek nem görbül közben lefelé a szája (vagy a kedve). Úgy kellene minden reggelnek ránk találnia, mintha hétvége volna vagy nyári szabadság, és nem kéne utána sehová sietni, de legalábbis nem kényszerből kelnénk korán. Nehezen ébredő gyereknél vajon hogyan lehet meghekkelni a folyamatot?

Olvastam mindenfélét, az okos ébresztő applikációkról, amik figyelik, hogy “áldozatuk” mikor fordul át jobbról balra (vagy hasról hátra), és ha ez közel van a beállított ébresztési időponthoz, akkor lecsapnak és jeleznek. Van olyan ébresztő kütyü is, ami egyre nagyobb fényerővel világít, mintha a Nap sütne ki. Ezek jónak tűntek, de nem eléggé.

Viszont az ébredés élettani folyamataira irányították a figyelmem.

Az alvási ritmusra, az alvás mély és felületesebb szakaszaira, az álmokkal kísért REM szakaszra, a felületesebb, 1-es és 2-es “fokozatra” és a mély, pihentető alvásszakaszora, amelyek az alvás során periodikusan ismétlődnek, majd a reggel felé közeledve a mély szakasz hossza egyre csökken. 

Mikor az alvást szabályozó idegrendszeri folyamatokról és az előbbi alvásszakaszokról olvastam, akkor jutott eszembe először, hogy trükközni kellene… Kicsit rásegíteni az élettani folyamatokra, hogy a nekünk fontos időpontban is spontán folyamatnak tűnjön a felébredés. 

Persze fontos, hogy a kisgyerek minden este ugyanakkor menjen aludni (khm…), vagy nagyjából hasonló időpontban, és megközelítőleg annyit aludjon, amennyit az életkora és egyéni alkata igényel (amennyit akkor alszik, amikor magától ébred). Megkezdtem a tesztelést. 

Halk mese, kis dúdolászás, közben fokozatosan több fény (kis lámpa, és csak aztán a nagy), érintés, és amikor már mocorgott a hároméves, na akkor jött a mókás rész, a legkedvesebb plüssel, vagy az előző esti mese főszereplőjével. Ha mindent bevetettem, akkor vigyorogva ébredt fel a tesztalanyom, akármilyen sötét is volt odakint reggel fél 7-kor. A módszer egyre jobban működött, és a tapasztalat az ébresztés időigényét is csökkentette.

Mikor a kistesó bölcsis lett és szintén rendszeresen korán kelt, már a naggyal begyakorolt módszerrel ébredt.

A plüss görény, azaz a legkedvesebb alvótársa szaladgált a karján reggelente, és kétévesem kacagva örült neki. Aztán, ha épp nem volt kéznél játék, az ujjaimmal lépegettem és csikiztem, és ugrabugráltam alkalmi játszóteremen.

Ezek a percek lettek a kedvenceink reggelente (plusz az esti mesék), és már nem kellett plüssfigurával bábozni hozzá, mert a gyerekek külön személyiséget adtak a szaladgáló karakternek a kérdéseikkel. Nem volt más hátra, nevet kellett adnunk neki. Így született meg, a gyerekek nevével alliteráló nevet viselő Mimó, a kobold, aki levette a vállamról az eleinte annyira utált ébresztő melót.

És mire észbe kaptam, készen volt egy mesekönyv anyaga is.

A módszertant is tartalmazó Ébresztőmesék című mesekönyv születése már egy másik történet, melynek iniciátora a szülőtársak lelkesedése, és az odavezető úton elkísérő legfontosabb nevek a családom tagjain túl (életem filmjében való feltűnésük időrendjében: Gudics Ági, Rácz Zsuzsi; Böbe, azaz Mosolygó-Marján Erzsébet és Koch Marika a Könyvmentorok csapatából, és általuk Paksi Vera illusztrátor, Szabó Zoli tördelő; Dr. Benedek Pálma alvásszakértő főorvos, Bálint Piroska gyermekpszicholgus-óvodapedagógus, Cseh István és a Pannónia Nyomda. Csodás forgatókönyv szerint dolgoztunk együtt.

A munka néhány részlete kiderül ebből a cikkből: Mesés reggeli ébredés Mimóval, az alvászavarok elkerülésére – 40plusz

Somogyi-Eszter-Ébresztőmesék-borítója

Somogyi Eszter

Ébresztőmesék

Vajon hány szülő álmodozik arról, hogy gyermekeivel a reggel kellemes légkörben, gördülékenyen indul, nem pedig morcosan és vontatottan? Somogyi Eszter biológus az ébredés szakmai hátterét figyelembe véve alkotta meg Mimót, a koboldot, aki a 3-7 éves korú kisgyermekes családokhoz beköltözve segíthet, hogy a reggeli ébredés könnyebb és vidámabb legyen.