Amikor a lélek táncol – interjú Császár Eszti íróval

Gyerekkorában azt képzelte, hogy olyan könyvet fog írni, amely mindenkinek pont ott nyílik ki, ahol arra szüksége van. Olyan könyvet, ami irányt mutat, megerősít és megvigasztal.
Sokat olvasott és nagy utat járt be, hogy pont egy ilyen könyvet adhasson az olvasók kezébe. A Lélek tánca olyan lett, amilyenre vágyott.

Mit jelent számodra az önismeret?

Egyet jelent a fejlődéssel. És a fejlődési igénnyel. Egyet jelent egy olyan úttal – amin én különösen elememben érzem magam – ahol tanulok magamról, és tanulok másoktól, ahol rengeteg könyvet elolvashatok, képzésekre, tanfolyamokra járhatok, beszélgethetek másokkal, arról, hogy mire vágynak.

Személyes, máskor szakmai dolgokról, mélyen, érzelmesen, sírva és nevetve, összegezve, múltból tanulva és a jövőbe tekintve.

És mindezt azért, hogy örömteli, harmonikus életet élhessenek ők is, én is, minél többen.
Az önismeret azt jelenti: tudni, megismerni és tapasztalni önmagam. Önmagamhoz képest jobbá válni. Tudni, hogy mire építkezhetek, mi az, amire mindig számíthatok önmagammal kapcsolatban. Tudni egyre jobban bánni mindazzal, amit tudok és azzal is, amit nem. Az önismeret abban segít, hogy szeressem azt, ami van, aki vagyok, miközben törekszem afelé, aki lehetek és mindezt egyszerre, békében.

Milyen hatások értek, amelyek írásra inspiráltak?

Gyerekkorom óta könyvet akartam írni. Egy olyan könyvet, amit, ha levesznek az emberek a polcról, akkor pont ott nyílik ki, ahol kell, irányt mutat, megvigasztal, erőt ad, megérint és magával ragad, amit a polcra visszatéve, megerősödve mehetünk tovább az úton.

Számtalan könyvet elolvastam gyerekkoromtól kezdve: regényeket, önfejlesztő könyveket, később szakmai könyveket.

Sokat kaptam a könyvektől és én is sokat akartam adni vele. Csak azt tudtam, hogy könyvet szeretnék írni.

Végül nem egy romantikus lányregény lett – ne vezessen félre a rózsaszín borító – hanem egy spirituális novelláskötet szerelemről, hivatásról, az élet értelméről. Mondhatjuk, hogy a téma választott engem, hiszen ihletből, sugallatból született írások ezek.

Láttam egy képet és ahhoz megérkeztek a mondatok, majd mondatról mondatra bontakozott ki a cselekmény.

Valahol minden írás személyes érintettségből fakad, nem adhatunk mást, csak ami a belső lényegünk.

Mégis gyakran éreztem írás közben, hogy ez nemcsak rólam szól, vagy egyáltalán nem rólam szól, de valahol mélyen érzem a zsigereimben, hogy ismerem azt az érzést és mennyi embernek hozhat majd gyógyulást, ha elolvassa, milyen sokan megtalálhatják benne azt, hogy ezt mintha róluk írták volna.

Egyre több olvasó osztja meg velem, hogy melyik történet vagy írás lett a kedvence, melyik szól pont neki, és melyik erősítette meg abban, ahogy most döntött az életében. Örül a szívem, amikor hallgatom őket.

A könyv az írás iránti szeretetemből fakadt, és mert ilyen módon szeretnék adni a világnak. Hitet, reményt, inspirációkat, érzéseket, felismeréseket, élményeket és találkozásokat önmagukkal.

Megoldásfókuszú coach vagy. Merítettél a munkádban szerzett tapasztalatokból írás közben?

Majdnem rávágtam, hogy nem. Hogy ez a spirituális részem munkája volt.
Ami az írást illeti, valóban az is. Azonban ahogy elgondolkodtam a kérdéseden, rájöttem, hogy a megoldásfókuszú coaching abban segített, hogy ez a könyv létrejöhetett a fizikai formájában.

Barátoktól rengeteg olyan kérdést és támogatást kaptam, amivel a megoldásfókuszú coachok a vágyott jövőkép felé kísérik az ügyfelüket.
Sok ilyen beszélgetésből és vízióból született meg A lélek tánca, és lett a kéziratból keménytáblás könyv.

Éppen most dolgozunk egy közösségi könyvön – annyit talán elárulhatok, hogy a Könyvmentorok munkáját érdemes lesz figyelni – ahol megjelennek a víziók, jövőképek és ott már határozottan érezteti a hatását a megoldásfókuszú coach mivoltom. Hogy miként, arról talán majd még beszélgetünk.

Kinek ajánlod a könyved elsősorban?

Aki ebből a rohanó világból szeretne kiszakadni, megtalálni magában a béke szigetét, aki szeretné egy picit magára csukni az ajtót és belépni egy olyan világba, ahol ő számít, az ő gondolatai, az ő érzései, az ő megélései.
Ahol kicsit feldolgozhatja a közelmúlt történéseit, megpihenhet és inspirációt meríthet.
Aki szívesen olvas mélyebb érzésekről szóló gondolatokat. Spirituális érdeklődésűeknek lehet egyfajta „kötelező” olvasmány.

Lélektáncoltatónak is aposztrofálod magad. Miből fakad és mit jelent ez az identitásod?

Két dolgot takar. Vagy legalább kettőt. Gyerekkorom óta hiszek abban, hogy mindenki megtalálhatja azt, amit igazán szeret csinálni, amiben igazán jó, és abból élhet.
Hiszem, hogy az a dolgunk, hogy megtaláljuk, hogy mi az, amitől igazán táncra perdül a lelkünk. Nagyon sok beszélgetésem ide lyukad ki, legyen az baráti vagy szakmai, hogy de mi is az én életcélom, életfeladatom, mi a dolgom. És én olyan nagy örömmel és kíváncsisággal vetem bele magam a beszélgetésekbe, hogy ezt megtaláljuk, kiderítsük.

Talán ez az idézet jól kifejez engem:
„Ezt mind én mondtam? Valami teljesen más tudatállapotban lehettem. Köszönöm, hogy elvittél oda…

Amikor készült a kézirat és talán már a címe is megvolt (amit az egyik vers ihletett: Végtelen táncát járod a lelkednek), akkor mondta az egyik barátnőm, hogy Eszti, te egy lélektáncoltató vagy, nemcsak léleksimogató, nemcsak lélekemelő, amit mondasz, amit teszel, ahogy figyelsz, ahogy jelen vagy. Életre hívod az ember lelkét, egy olyan táncba, ahol a saját stílusában és a saját ritmusában járhatja az élet táncát, a lélek táncát.

Mesélnél a könyved születéséről?

2018 novemberében több sorsfordító dolog történt velem, amik azóta is meghatározzák az életemet.

Egy novemberi éjszakán az elalvás előtti utolsó pillanatban hallottam egy mondatot és azt éreztem, fel kell kelnem, és leírni. Ezután jött a következő és a következő. Estéről estére bontakoztak ki a történetek a képzeletemben és a képernyőmön.

Ezek a történetek elfogadásra is tanítottak, mert nem mindig akkor jöttek, amikor számítottam rájuk. Ha görcsösen akartam, akkor nem jöttek a történetek, később versek érkeztek, máskor beszélgetésbe elegyedtem a belső hangommal és messze voltam attól, hogy valóban elhiggyem: ebből egyszer könyv lesz.

A kézirat megszületése nagyon élvezetes időszak volt, amikor (már) megtanultam, hogyan lehet az alkotással áramlásban élni, örömmel fogadni, ami adatik és nem görcsölni azon, ami nem.

Most könnyednek tűnik egy-két mondattal elmesélem azt, ami olykor hetek-hónapok tanulása, tapasztalása volt. És bár körül jártam a könyvkiadás mikéntjét és hogyanját már 2019 tavaszán, az mégis egy jó kétéves folyamat volt, mire a kéziratból kézzelfogható könyv lett.

Nagyon erős belső munka volt azzal kapcsolatban, hogy merjek kiállni azzal, ami a lelkemből született. Merjem megmutatni, felvállalni és elengedni a kezét, hogy immár járja a saját útját. Amikor erre készen álltam, akkor „varázsütésre” megtaláltam azt a csapatot (köszönöm ezúton is a Könyvmentoroknak), ahol úgy éreztem, hazajöttem, értik, érzik, hogy mit szeretnék.

Jó kezekben van a könyvem. A könyvem immár szívügye olyanoknak, akiknek évtizedes tapasztalata van azzal, amivel én csak most ismerkedem, hogyan lesz egy kéziratból igazi, valódi könyv, amit jó kézbe venni, amit szeretünk olvasni, amit jó kinyitni, aminek szeretettel simítunk végig a borítóján.

Ahol a külső méltóképpen tükrözi, mit rejt a belső üzenet. Így a hosszú „látszólagos” csend után, ismét dolgos, munkás időszak vette kezdetét és így 2021 őszén meg is jelenhetett A lélek tánca.

Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult, hogy a könyvem előre gördülhessen az útján, azt szoktam mondani, hogy igazi közösségi könyv, mert nagyon sok barát, nagyon sok várakozás (mikor lesz már rendelhető?), nagyon sok bátorítás, biztatás és nagyon sok szakmai munka van benne.

Hogyan simul bele a könyv a jövőbeni terveidbe?

Szeretnék találkozni azokkal az emberekkel, akik olvassák A lélek táncát. Szeretnék beszélgetni velük. Szeretnék író-olvasó találkozókat, könyvbemutatókat, önismerettel megfűszerezett workshopokat. Szeretnék továbbra is írni. Szeretnék egy olyan könyvet írni, ami gyógyítja a nőket, a nőiség ezer arcát, a női minőséget, az évezredek óta hordozott szenvedéseket, hitrendszereket, fájdalmakat felemeli, átalakítja, begyógyítja.

Egy korokon és korszakokon átívelő regényt a női sorsról, olyan könnyed olvasmányt átnyújtani, ami megtisztítja a mélységeinket. Hogy mikor, nem tudom…

Jelenleg együtt dolgozunk egy nemzetközi kihívás keretein belül egy közösségi könyvön a Könyvmentorokkal és az írótársakkal, ami egy nagyon új, izgalmas terület a számomra.

Szívmelengető és lélekemelő együttműködéseket, fesztiválokat, rendezvényeket és elvonulásokat látok abban a jövőben, ami felé megyünk.

 

Tedd a kosaradba!

Császár Eszti

A lélek tánca